Friday Devblog 6

Garry Newman úgy érzi ez a hét jól zárult és már látják a fényt az alagút végén. A jó értelemben. Mégis mi történt?

Játékosmodell

Sokan észrevehettétek, hogy nem került egyetlen új ruha sem a játékba mióta Steam-en elérhetővé vált. Ennek az oka egyszerű volt. Nagyon csúnyán elbaszták elszúrták. A ruha az a játékos része volt, így minden ruhánál külön meg kellett alkotni a játékos kinézetét is. Át lett dolgozva és mostantól elég csak a ruhát elkészíteni, amit a játékosra csak rá kell dobni. (mellékesen jegyezném meg, hogy ez nekem mint a szoftverfejlesztésben dogozó embernek elég meglepő, hogy ekkora hibát vétettek).

7

Ez hatalmas dolog, mert szeretnék, ha a teljes játékos testreszabható lenne. Szeretnék a ruhákat is felturbózni például véletlenszerűséggel és vérfoltokkal. Ez mostmár nem csak álom, hanem cél is tud lenni.

Játékos-animáció

A játékos mozgásán mindannyian egyet tudunk érteni, hogy javítani kell. Nagyon gázul néz ki, mind a séta/futás, mind pedig az egyéb cselekedeteknél. Készítettek egy nagyszerű szerkesztőt hozzá, amivel egyszerűbbé és jobbá tehetik a világot… akarom mondani a játékot.

15_i4B

Ez a szerkesztő lehetőséget ad arra, hogy gyorsan, egyszerűen, vizuálisan és logikusan készítsenek animációkat.

Árnyék

A játékosnak mostmár van árnyéka. Eddig ugye nem volt. Jobb élményt ad, hogy ott van. Mellékesen megjegyezném, hogy egyben feltűnőbbé is teszi az embert, lévén napnyugtakor kiáll a sziklára, akkor eléggé feltűnő lesz az alatt állónak, hogy valaki van mögötte, mert ott egy plusz árnyék.

Hálózat

A kapcsolatért felelős kódhalmazt sikeresen megírták. Úgy gondolják, hogy készen van és már tesztelik. Kicserélni a meglévőt nagy feladat, de nem nehéz. A héten szép fehér dobozokkal ugráltak tábortűzhidakon, hogy lássák vannak-e bajok vele.

Akit részletesebben érdekel ez a része (mint engem), az olvassa el a hivatalos bejegyzést.

Generált térkép

Andre keményen dolgozik a térképgeneráláson. Jelenleg Garry szerint úgy néz ki, mint egy Windows XP-s háttérkép, de a munka jól halad. Nagyon meg vannak elégedve vele. Még korai fázisban van a fejlesztés, de már elért egy olyan állapotot, hogy bemutatható.

18_mf1

Dan munkája

Dan elfoglalta magát, ahogy szokta.

19_7Hb

20_ZZE

21_pAp

Alex és Minh munkája

Alex és Minh remek munkát végeztek a héten a modellnézeten. Hamarosan könnyebben kezelhető, gyorsabban és szebben működő nézetet/kezelést kapunk.

Tom munkája

Tom próbálja helyreállítani hírnevét, így csinált egy elég impozáns rakátavetőt.

22_imo

Experimental ág

Mostantól elérhető az Experimental ág Steam-en, ami ugye az új motor és külső. Ha kíváncsi vagy a fejlesztésekre, akkor ezt tudod használni, de óvatosan, mert

  1. Nem véletlenül Experimental és nem stabil ág
  2. Ha váltasz a stabil és ez között elvesznek a beállításaid

Ha elér egy stabil állapotot ez az ág, akkor az lesz a hivatalos és a mostani meg egy amolyan Régivágású ágként matad fent. Senkire se akarják ráerőszakolni az új rendszert és aki jobban szereti a mostanit az használja csak nyugodtan.

(Nekem Mac-en például el sem indul. Ahogy a play-re nyomok kiírja, hogy hiba és bezárja magát)

Balazs Nadasdi

Developer, Project Manager, Blogger, Dad... or sometihng like these

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Follow

Get every new post delivered to your Inbox

Join other followers:

%d bloggers like this: